Publikálva: 2009. július 3. - 00:06Kategória: bizalom, kapcsolatok javítása, ne ítélj, pozitív gondolkodás. Hozzászólások követése: RSS 2.0 feed. Szólj hozzá, vagy hivatkozz vissza (trackback) a saját honlapodról.
Bőség minden téren!
a vonzás törvénye a gyakorlatban
------------- azoknak, akik nemcsak túlélni szeretnék ezt az életet, hanem készek kiépíteni benne örömük útját -------------
2009. július 3.
|
|
Munkát keres a lányom. Mit ne mondjak, érdekes magamat megfigyelni: a torkom hogy el tud szorulni, gyomrom görcsbe rándulni … A magam hasonló problémáit már megtanultam kezelni – de azt feldolgozni, hogy itt most ő az, aki vonz, és látni, hogy bizony vannak olyan gondolatai, amik a vágyainak beteljesülését akadályozzák – és azokra vagy tudok hatni vagy nem … hát jó kis iskola nekem a megengedésre, a másik ember szabadságának tiszteletben tartására, hogy joga van a kudarcokra, a saját tanulási folyamatára … miközben a saját vágyaimat is szem előtt tartom és továbbra is dolgozom rajtuk: a lényeg, hogy ne akarjam, hogy ő más legyen, a saját boldogságomat ne tegyem függővé az ő olyan-amilyenségétől … Szóval én igenis kapjam meg az élettől azokat, amiket én akarok (idő, pénz, kapcsolatok, …) függetlenül attól, hogy ő kicsoda, mit csinál, mije van. És bármennyire is úgy látszik, hogy márpedig ezt nem lehet függetleníteni, bármennyire is úgy látszik, hogy az én vágyaim teljesülése függ az ő életétől – ezt ne higgyem el! A hatalmas vonzás törvénye képes úgy rendezni a dolgokat, hogy mindenképpen elérjem a céljaimat – miközben ő is azt kapja, amit ő vonz! |
|
2009. július 3. - 07:41
Kedves Kati!
Szerencsés helyzetben vagy, hogy Te már a másoknak megengedést gyakorlod. Lehet,hogy ezt nem is itt kellene felvetni, de mivel kapcsolódik a témához, hát megkérdezem: vajon saját magunknak megengedjük-e, hogy a saját utunkat járjuk? Szabad akarattal rendelkezünk, és úgy kellene élnünk, hogy arra figyelünk, nekünk mi a jó. De mégis, szerintem ahhoz iszonyatos nagy belső erő kell, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül rálépjünk a nekünk tetsző útra. Vagy mindezt azért gondolom, mert gyáva vagyok? Vélemény?
Üdv: Ava
2009. július 3. - 09:26
Kati! Ez a gondolat nekem is szólt. Hetek óta azon “dolgozom” hogy a kisebbik lányom a nehezebb helyett világosan meglássa a fájdalom mentesebb utat. Ahogyan írod, jó és nehéz iskola ez egy szülő számára.
Mikor és meddig engedhetjük meg a saját kudarcélményük luxusát? Hol az a pont amikor a szabad kisemberünk által vonzott dolgokra nem lehetek hatással? Mennyire tudom ezt elfogadni, méltányolni, akarom-e egyáltalán?
Hát ez a jó vonzásiskola!
2009. július 4. - 17:44
Kedves Kati!
A gondolataim a témával kapcsolatban az,hogy ebben az esetben talán nem a megengedés, hanem az elengedés szó lenne a helyesebb.Ha abból a gondolatból indulunk ki, hogy a gyermekeinket ajándékba kaptuk, nem a tulajdonunk, nem birtokolhatjuk őket, (sem másokat), akkor már a megengedem,- nem engedem meg kérdése szóba sem jöhet.Nekünk szülőknek az lenne a feladatunk, hogy jó példát mutassunk gyermekeinknek.
Azt is gondolom, mi sem voltunk ilyen bölcsek akkor, amikor ők kicsik voltak, ennélfogva nagyon valószínű, hogy nem mindig tudtunk igazán jó példamutató szülők lenni legalábbis a mai elgondolásunk szerint.
Kedves Ava! Nem vagy gyáva. Az életünk tanulási folyamat.
Kedves WPiroska! Soha senki mást nem tudunk megváltoztatni, bármennyire is szeretnénk, csak saját magunkat.
Szeretettel: Erzsike
2009. július 15. - 21:26
Kedves Ava!
Nos a véleményem: nem vagy gyáva! – csupán ha azt gondolod, hogy „iszonyatosan nagy belső erő kell”, akkor neked tényleg iszonyatosan nagy belső erő kell! Hiszen amit hiszel, azt teremted. Szítsd fel a hitet önmagadban, hogy neked könnyedén fog sikerülni!
Egyébként valószínűleg azért lenne lelkiismeretfurdalásod, ha a magad útjára lépnél, mert van valami más is, ami nagyon fontos számodra, nemcsak az, hogy a magad útját járd, és úgy hiszed, hogy az a másik akkor csorbulna …
Azt javaslom, járd körbe a témát, bányásszad ki magadból, hogy mi(minden)ről gondolod, hogy veszélybe kerülne – és ezekről írj egy pozitívan megfogalmazott vágylistát, hogy mindezeket a saját utadon járással EGYÜTT szeretnéd, ha megvalósulnának!
2009. július 15. - 22:34
WiPiroska!
Az egyetlen pont, ahol bárki másnak a sorsára tudsz hatni, a fejében van: a gondolatai. A saját gyerek esetében ez csak annyival könnyebb, hogy ő elfogadja (már ameddig elfogadja – nem tudom mekkora a lányod) a hatásodat.
Két dolgot tehetsz.
Egyrészt segíts neki megtalálni, hogy mi(ke)t akar. Ami jobb érzést okoz neki, azt válasszátok együtt ki. Ezután: te bölcsebb vagy, ráláthatsz olyan dolgokra, amik az adott vággyal kapcsolatban problémaként merülhetnek fel – ezeket is járjátok körül, és fogalmazzátok meg pozitívan, hogy mi mindent szeretne még, hogy egyidejűleg jól alakuljon.
Másrészt segíts neki a vágyaival kapcsolatban egy pozitív hozzáállást, bizakodást fenntartani.
(Persze sokkal jobban tudsz segíteni neki, ha már a saját vágyaid megvalósításán keresztül tapasztalatot szereztél ezekről …)
Ha az illető gyerek (felnőtt) nem járatos a vonzás törvényének alkalmazásában, persze csak indirekt módon, a folyamatot néven nem nevezve tudod végigvezetni őt a fenti lépcsőfokokon.
Egyébként lásd, hogy a „nehezebb” és a „fájdalommentesebb” címkét te ragasztod rá a két útra. Ha ő nem így látja, pedig elmondtad neki a meglátásodat, akkor ezek csupán azt jelentik, hogy ha te lennél a helyében, akkor neked az egyik út nehezebb lenne, a másik pedig fájdalommentesebb. Hagyd, hogy az ő választásait az ő érzelmei vezessék. Ő az ő számára jobb érzéseket okozó útra lépjen. Lényének bölcs belső magja tudja, milyen tapasztalatokat kell megszereznie – és ezt mindenki az érzelmein keresztül érzi meg!
2009. július 15. - 23:11
Kedves Erzsike!
Természetesen itt meg nem engedésen nem a megakadályozást értettem, hanem a rosszallást, a nem támogatást. Hiszen ha már „elengedtük”, kirepítettük is a csemetét, sokféleképpen tudunk hozzáállni a viselt dolgaihoz.
2009. december 11. - 11:11
Kedves Kati,
mindig éppen jókor jutok el a honlapodra. A mai nap az utolsó munkanapom annál a cégnél, ahol 16 éve dolgozom. Nagy bátorság kellett, hogy felmondjak, de azt éreztem, nem ez az utam tovább és megengedem magamnak, hogy végre lépjek. Most már “csak” bíznom és tudnom kell, hogy jól döntöttem és minden a legjobban alakul a továbbiakban.
Én megengedem magamnak, hogy a saját utamat járjam-de a környezetem azért nem ilyen derülátó. Remélem, hogy nem “húznak le” majd a negatív hullámaik. Hogy tudnám ezt kivédeni?
2009. december 12. - 23:48
Kedves Trixy!
A lényeg az, hogy negatív gondolatnak ne szentelj figyelmet – mert akkor átveszed a rezgését …
Ha tehát ilyet hallasz, fordítsd el a figyelmedet, akár fizikai távolság megteremtésével az illetőtől, aki mondja, akár azzal, hogy magadban (vagy ha értelmesnek látszik hangosan, neki is) megerősíted, hogy TE MIT AKARSZ. Például ha valaki azzal bombáz, hogy “de mi lesz, ha nem fogsz tudni eleget keresni” – akkor magadban mondd azt például, hogy “bőségesen elegendő bevételem lesz”.
Tehát arra és csak arra gondolj, amit te akarsz, és ne törődj azzal, hogy más hogyan gondolkodik.
Ha olyan illetőről van szó, aki nemcsak kibicként aggodalmaskodik, hanem az ő bőrére is megy a dolog, akkor a szándékaid közé vedd fel, hogy az ő számára is kedvezően alakuljanak a dolgok. És fejezd ki őfelé is, hogy azon vagy, hogy neki is jó legyen. Kérdezd meg, hogy ő mitől érezné biztonságban magát – és a céljaid közé vedd fel az ő jólétének alakulását is.