Ahány család, annyiféle anyagi helyzet, még egy rokoni körben is.

Arról már bizonyára hallottál, vagy tán ezen a honlapon is olvastál, hogy az ember ne irigyelje a nála tehetősebbeket, mert azzal a saját gyarapodásának áll az útjába …

De mi a helyzet a nálunk nehezebb anyagi körülmények között élőkkel? Hogyan viszonyuljunk hozzájuk? Sajnáljuk őket? Érezzünk bűntudatot, ha nem támogatjuk őket?

Magyarországon a 80-as években kezdődött társadalmi mozgolódás az ügyben, hogy a 3. világ éhezőit anyagilag támogassa, aki teheti. Akkoriban mindenkinek volt munkája (aki nem dolgozott, munkakerülőként büntették!), és az államtól mindenki kapott olcsó “tanácsi” lakást, aki kért, tehát itthon ha nem is túl jól, de mindenki meg tudott élni. Ezért vetődött fel szociálisan érzékeny emberekben az ötlet, hogy arra gyűjtsenek, hogy a világ sokkal keservesebb részein élő éhezőket segítsük.

Emlékszem az ellenérvre, hogy akkor ahhoz szoktatjuk hozzá őket, hogy ne keressenek maguk is megoldást a helyzetükre …

Végül a megoldás az lett, hogy egy indiai falusi iskolahálózatot segítünk, ahol kifejezetten a szegénysorsúak gyerekeit tanítják írásra-olvasásra, földművelésre, és olyan kézműves termékek készítésére, amely lehetővé teszi az önellátásukat.

A mottó ez volt: “A rászorulónak ne halat adj, hanem tanítsd meg halászni!”

Hogy hogyan segít ez neked a körülötted nehezebb anyagi körülmények között élőkkel való viszonyodban?

Ha indíttatást érzel segíteni rajtuk, “ne halat adj, hanem tanítsd őket halászni”.

Mit jelenthet ez?

Ha anyagi támogatást nyújtasz, fektess olyan lehetőségekbe számukra, amivel valami készséget tanulhatnak, vagy olyan holmiba, amit pénzkeresetre használhatnak.

Ha nincs anyagi lehetőséged a segítségre, hozzásegítheted őket egy pozitívabb életszemlélethez, mely önmagában elég ahhoz, hogy ötleteket, helyzeteket és lehetőségeket vonzzanak magukhoz anyagi helyzetük javítására. Ahogy önmagad is dolgozol azon, hogy magasabb rezgésszinten, a bőséget jobban befogadó módban legyél, ugyanazokat a módszereket nekik is megtaníthatod. (Ilyen módszereket ezen a honlapon is sokat találsz, a “Cikkek”-ben és a blogbejegyzésekben.)

FONTOS!
A méltányos csere törvénye

Ha méltányos energiacsere létrejötte nélkül támogatsz anyagilag valakit, akkor finomenergetikai szinten hozzákötöd magad a személyéhez, vagy a hasonló helyzetekhez! Addig ez a kötelék megmarad, akár életeken keresztül, amíg valamilyen módon nem kapsz viszonzást.

Ez nem a rádbízott gyerekekre, a rádbízott súlyosan munkaképtelenekre vonatkozik, azokra sem, akiknek baleset, katasztrófa áldozataiként gyorssegélyre van szükségük.

Hanem azokra, akik elvárják a sajnálatodat és az érzelmeiddel manipulálnak, bűntudatot vagy szégyent keltenek benned, hogy egyoldalúan támogasd őket. Ha el is érik a céljukat, nagy árat fizetnek érte, és ebben te is ludas leszel: a szegénységtudatosságuk és tehetetlenségük érzése táplálódik vele.

Ezt egyébként megfordítva is fontold meg: ne várj el semmit ingyen, ne kelts senkiben sajnálatot, bűntudatot magad iránt azért, hogy ingyen adjon valamit, mert azzal szegénységtudatosságodat táplálod és hozzákötöd magad az illetőhöz vagy a hasonló helyzetekhez, “amíg minden adósságodat meg nem fizeted”. A magyar úgy mondja: lekötelezetté válsz.

A viszonzás nem kell, hogy anyagi értékkel bírjon, vagy ugyanolyan értékű legyen, mint az adomány (hiszen akkor üzletről beszélnénk)!
Az indiai iskolahálózatból például kézzel rajzolt képeslapokat kaptunk a gyerekektől, a hátán kézzel írva néhány sorban az illető gyerek mesélt az életéről, a családjáról, mit tanul, mi megy neki jól.
De lehet ez egy szolgálat is: segíteni valamit megszervezni, megcsinálni, elintézni, házkörüli munka, gyerekre vigyázni, fotózni, összeismertetni valakivel, egy rajz, egy tányér házisüti, szeretetteli ima az illetőért (az ima energia!), egy ölelés, barátságos áldó szavak, utcai zenélés, …

A viszonzás megbecsülést jelent – azt, hogy aki kap, nem nézi fejőstehénnek a támogatót. Hogy nem süpped bele a félelembe vagy a végzetes lustaságba még feltenni is a kérdést, hogy hogyan lehetne kreatív és teremthetné meg magának, amire itt és most szüksége van. Nem a jelen miértjein kesergéssel tölti az idejét, hanem a hogyan továbbon töri a fejét.

Tehát ha adsz, figyelj a méltányos energiacserére, és figyelj arra is, hogy ne sajnálatból, bűntudatból adj.

A sajnálat azt jelenti, hogy te is reménytelennek látod a helyzetét. Ehelyett lásd őt kedvezőbb élethelyzetben lelki szemeid előtt, ez sugározni fog belőled és ezzel őt is segíted reményteljesebbnek lenni.

A bűntudat azt jelenti, hogy szégyelled magad a te jobbmódod miatt. De gondolj bele: energiát fektettél bele, hogy így legyen. Sokszor hosszú életek energiáját. Képességeket sajátítottál el, kitartást, fegyelmet, szorgalmat, … Persze kezdetekben te sem voltál ügyes az anyagiak előteremtésében. Sokszor gazdag családba születtél, hogy ne kelljen ezzel átmenetileg foglalkoznod, más tanulnivalót választottál, a kapcsolatok vagy az egészséged terén. Sokszor viszont te is beleugrottál a mély vízbe, vállaltad az anyagi nehézségeket, hogy ösztönzést, lendületet kapjál e téren is a fejlődésedhez. Ő is most ezt a nehezebb pályát választotta, megbecsülést érdemel érte, de azzal nem segítünk neki, ha elvesszük tőle a feladatát. Gondoskodni fog róla (nem tudatosan!), hogy visszaszerezze!! (Ilyenkor van az az érzése az embernek, hogy egy feneketlen zsákba adakozik és nincs látszatja.)

Te csak a te energiáid (időd, anyagi helyzeted, életerőd) egyensúlyáért vagy felelős, több mint elég feladatot ad neked ez is. Nagyrabecsüléssel légy a magad útja iránt is és másoké iránt is, bármilyen nehéz utat választottak. Senki nem szégyenkezhet, aki a nem szűnik meg élete megoldásait keresni.