Publikálva: 2010. augusztus 31. - 09:05Kategória: általános. Hozzászólások követése: RSS 2.0 feed. Szólj hozzá, vagy hivatkozz vissza (trackback) a saját honlapodról.
Bőség minden téren!
a vonzás törvénye a gyakorlatban
------------- azoknak, akik nemcsak túlélni szeretnék ezt az életet, hanem készek kiépíteni benne örömük útját -------------
2010. augusztus 31.
Kategória:
általános
|
|
Beleolvastam Claudia Hammond „Érzelmi hullámzások” c. könyvébe. Elég száraz olvasmány, oldalakon keresztül taglal egy-egy biológiai vagy pszichológiai kutatást – de az egyikre felfigyeltem, és megosztom veletek, mert megerősíti a vonzás törvényét. Vegyünk egy fehér gyertyát, egy doboz rajzszöget és egy doboz gyufát. A feladat az, hogy úgy erősítsük a falhoz és gyújtsuk meg a gyertyát, hogy a viasz aztán ne csöpögjön a padlóra. Amikor laboratóriumi körülmények között egy-egy csoport ezt a feladatot kapta, ám előbb befolyásolták a hangulatukat, megdöbbentő eredmény született. Az egyik csoport vígjátékot nézett a feladat végrehajtása előtt, a másik filmdrámát. A vígjátékot néző csoportnak a háromnegyede (75%-a) állt elő kivitelezhető ötlettel, szemben a másik csoport pusztán 13%-ával! (A feladat megoldása egyébként az, hogy rajszöggel erősítsük a falra a rajzszöges dobozt, állítsuk rá a gyertyát, gyújtsuk meg, és a doboz felfogja a lecsöpögő viaszt.) A kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy a kellemes közérzet (nem a mámoros jókedv, mert az rontja a koncentrációs képességet) jobb döntés felé tereli a gondolkodásunkat, főként, ha a döntéshez kreativitásra is szükség van. Egy egyetemi kutató éveken át végzett kísérleteket, és úgy találta, hogy az enyhe boldogság állapota mindenkinél, a gyerekektől az orvosokig, növeli a teljesítményt. Mindig két csoporttal dolgozott, és az egyik csoportot valamilyen módon kicsit boldogabbá tette: például adott nekik némi pénzt, megdicsérte őket egy jól végzett feladatért, vagy egyszerűen csak gyümölcslével és keksszel kínálta őket. Úgy találta, hogy amikor boldogok vagyunk, sokkal inkább hajlamosak vagyunk egy adott problémát több szempontból is megvizsgálni. Az öröm optimista gondolkodásra sarkall bennünket (ugye, hogy ez nemcsak fordítva igaz!) és tárgyalási képességünk is javul. Ehhez nem sok hozzátenni valóm van. Szóval ha kreativitásra, jobb döntések meghozatalára, teljesítményed növelésére, tárgyalási képességed javulására vágysz – keresd az örömet. (Bár az öröm önmagában sem megvetendő … ) Hogy hogyan? Nem muszáj kekszet rágicsálnod (még a végén az alakod bánná) – nézz körül inkább “Az örömteli élet receptje” oldalon. |
|
2010. szeptember 1. - 12:16
Köszönöm ez nagyon jókor érkezett, mert most éppen rossz passzban vagyok, pedig én általában nagyon bírom a gyűrődést. Köszönettel. Zsike. ui: ki fogom próbálni
2010. szeptember 2. - 12:35
Sziasztok uj vagyok itt, ha a negativumot be lehet vonzani, a pozitivumot is be kell, hogy lehessen. Az biztos, ha fel van dobva az ember, bármihez jobban van kedve. Hogy ötletei is jobban vannak…. Ezentul jobban figyelek, és igyekszem jókedvü lenni. Nektek is sok sikert kivánok
2010. szeptember 28. - 06:43
Én is olvastam egy-két tanulmányt a témáról, és a kutatások azt igazolták, hogy a legtöbb ember attól boldog, ha egy neki tetsző szellemi -gyakorlati úton halad előre folyamatosan. Ez fejlődést jelent anyagi és szellemi értelemben is.
Én attól vagyok boldog, ha másokat meggyógyíthatok, alkothatok, elismernek, és ha van boldog családom.
Én keresztényként másképp gondolkozom, és élem át a boldogságot.