Bőség minden téren!
a vonzás törvénye a gyakorlatban
|
Nincs hozzászólás
|
|
|
2012. január 11.
Kategória:
általános
|
|
|
1953-ban az amerikai YALE egyetemen felmérést végeztek a végzős hallgatók között, hogy kinek vannak megfogalmazott, leírt rövid- és hosszútávú céljai. Csak 3%-uknak volt. 20 év múlva, 1973-ban a kutatók újra megkeresték őket, és úgy találták, hogy ennek a 3%-nak a felhalmozott vagyona összesen több volt, mint a többi 97%-nak összesen … (Na persze egy élet sikerességét nem a vagyonszerzés mértékével mérjük – de kétségtelen, hogy ők tudtak valamit a tudatos teremtésről, és remélhetőleg többségük öröm- és boldogságteremtésre is tudta használni a tudását.) És veled mi újság ezen a téren? Akarsz-e egyáltalán elérni valahova? Vagy csak sodródsz, és túlélni akarod az életet? Majd csak lesz valahogy, a szüleim, rokonaim, szomszédaim,, … stb. is eléldegéltek valahogy mindenféle célok kitűzése nélkül. Minden egyes nap meghozza úgyis a maga feladatát. És az is magától adódik, ahogy az életszakaszaim egymásra következnek: tanulok, dolgozom, házasodom, gyereket nevelek majd unokát, aztán kész, vége. Épp elég feladatot ad magától is az élet. Ezt értem, de ugyanúgy szeretnél élni, ahogy a szüleid, rokonaid, szomszédaid, … stb.? Neeem?? Rendben, akkor elérkeztünk egy nagyon lényeges ponthoz: fontosnak érzed, hogy máshogy éld az életedet, mint ők. Nem egy tömeg-életet akarsz élni, hanem a saját, magadraszabott életedet! A túlélés nem egy kellemes állapot: elviselni, ahogy éppen vannak a dolgok, mindig csak passzívan várni, hogy mikor történik már valami jó … Szeretnéd magad formálni a tapasztalataidat! Tovább » |
|
|
2012. január 1.
Kategória:
általános
|
|
|
Hogy mi történik a világban? És hogy hogyan hangolódj össze vele? Egészen tömören: figyelj szívedre, a belső hangodra, és kövesd! Tovább » |
|
|
2011. december 22.
Kategória:
általános
|
|
|
Már közhelyszámba megy, de így van: a karácsony a szeretet (a fény) ünnepe. Két tévedés van (többek között) a szeretettel kapcsolatban: Ezt a másodikat rögtön lőjük is ki azzal, hogyha az első nem igaz, akkor abból automatikusan következik, hogy másoknak is az elsődleges céljuk a saját boldogításuk kell legyen. Így most elég az elsővel foglalkozni. Tovább » |
|
|
2011. október 28.
Kategória:
általános
|
|
|
T.D. fájdalmas kérdésére hirtelenjében emailben válaszoltam neki – de most halottak napja kapcsán újra felvetődik a téma: hogyan állj a saját és a szeretteid halálához, hogyan dolgozd fel gyászodat? Tovább » |
|
|
2011. szeptember 17.
Kategória:
általános
|
|
|
Ezt a blogbejegyzést Miklós előző blogbejegyzésemhez írt hozzászólására válaszul írom. Szóval hogyan is van ez a „minden a legnagyobb rendben van”, ez a „minden a javadra válik” – miközben beteg vagy, börtönbe jutottál, természeti katasztrófa áldozata vagy? Tovább » |
|
|
2011. szeptember 3.
Kategória:
általános
|
|
|
Ezt a blogbejegyzést is egy hozzászólás ihlette: pár nappal ezelőtt Annamária kérdezte, mit kezdjen az önkéntelenül felmerülő bosszúálló gondolataival … hogy azt kívánja, hogy az őt csúnyán otthagyó férfi élje át ugyanazt a fájdalmat, mint amit neki okozott. http://www.bosegmindenteren.hu/egy-kulcs-a-jo-kapcsolatokhoz/comment-page-1/#comment-717 Régebben én is sokszor éreztem ilyesmit. Ráadásul volt, amikor meg is magyaráztam magamnak :), hogy csak azért szeretném, hogy a másik is átéljen hasonlót, hogy máskor senkivel se bánjon így. Szóval mintegy emberbarátságból kívánom, amit kívánok. Hogy szebb legyen a világ :). Egyik esetem, ami sokáig nem hagyott nyugodni, az volt, hogy Tovább » |
|
|
2011. augusztus 15.
Kategória:
általános
|
|
|
Tegnap érkezett egy hozzászólás a „Meditáció úton-útfélen” blogbejegyzéshez, melyben azt kérdezte „gabi”, hogy én milyen meditációt ajánlok megtanulni egy kezdőnek. Úgy találtam, hogy erre a kérdésre szívesebben válaszolnék bővebben, annál is inkább, mert másokat, nem csak kezdőket is érdekelhet. Tovább » |
|
|
2011. július 18.
Kategória:
általános
|
|
|
Meghökkentél? Naná! Node nem is az a kérdés, hogy objektíve mi a valóság jelenleg. A kérdés az, hogy mit akarsz? Szeretnéd-e, hogy a te valóságodban a magyarok optimisták és összetartóak legyenek? Tovább » |
|
|
2011. június 26.
Kategória:
általános
|
|
|
Válságos időket élünk – azaz a legtöbb ember válságban lévőnek érzi magát valamilyen szempontból, és egyre inkább nyomasztja az élet, úgy, ahogy van. Emiatt aztán egyre alacsonyabb az ingerküszöbe, egyre inkább tele lesz a hócipője már olyan dolgoktól is, ami régen (a felmenőinek – vagy saját magának is néhány évvel ezelőtt) „lenyelhető”-nek tűnt. Az egyik ilyen terület, amivel már kezd tele lenni a hócipőnk, hogy CSAK a pénzért, a „megélhetésért” dolgozzunk. Tovább » |
|
|
2011. június 15.
Kategória:
általános
|
|
|
Megint találtam egy gyöngyszemet, ezúttal nem zenét, hanem egy nagyon egyszerű, de hatékony módszert, ami segít belső békédet megtalálni – azaz magas rezgésszintre kerülni és ezáltal életed arra a pályára áll, ahol automatikusan az általad vágyott életet vonzod. Tovább » |
|
