, hogy csak azért szeretném, hogy a másik is átéljen hasonlót, hogy máskor senkivel se bánjon így. Szóval mintegy emberbarátságból kívánom, amit kívánok. Hogy szebb legyen a világ Publikálva: 2011. szeptember 3. - 18:49Kategória: általános. Hozzászólások követése: RSS 2.0 feed. Szólj hozzá, vagy hivatkozz vissza (trackback) a saját honlapodról.
Bőség minden téren!
a vonzás törvénye a gyakorlatban
------------- azoknak, akik nemcsak túlélni szeretnék ezt az életet, hanem készek kiépíteni benne örömük útját -------------
|
2011. szeptember 3.
Kategória:
általános
|
|
|
Ezt a blogbejegyzést is egy hozzászólás ihlette: pár nappal ezelőtt Annamária kérdezte, mit kezdjen az önkéntelenül felmerülő bosszúálló gondolataival … hogy azt kívánja, hogy az őt csúnyán otthagyó férfi élje át ugyanazt a fájdalmat, mint amit neki okozott. http://www.bosegmindenteren.hu/2009/05/egy-kulcs-a-jo-kapcsolatokhoz/comment-page-1/#comment-717 Régebben én is sokszor éreztem ilyesmit. Ráadásul volt, amikor meg is magyaráztam magamnak Egyik esetem, ami sokáig nem hagyott nyugodni, az volt, hogy egy kisebb cég tulajával a munkába állásom előtt már egy hónappal aláírtuk a munkaszerződést – és egy hét munka után kirúgott, mondván, hogy rosszul megy az üzlet, bezárja a boltjai felét … Nagyon elkeseredtem – hogy a szöszbe nem tudta ezt 1 hónappal ezelőtt – és nagyon rosszul esett, hiszen az előző munkahelyemet csak az aláírt szerződés birtokában volt merszem otthagyni!! Sírtam, és azt kívántam, bárcsak ő is megtapasztalná valahogy ugyanazt a tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot … Aztán idővel, sokkal-sokkal később, legalább egy év eltelt már, mire összeállt bennem a kép. Az előző munkahelyet már nagyon időszerű volt otthagynom. Bár nagyon sokat köszönhettem az ott töltött éveknek, de egyre nagyobb erőfeszítésembe telt fenntartani testi és lelki egyensúlyomat az ottani munkakörülmények között. Ezt a lépést viszont a világ összes őrangyala sem tudta velem máshogy megtétetni, mint a biztos továbblépés reményével … Közben pedig, a háttérben, értek e feltételek az igazi hivatásom felé … És ha a tulaj innen nem rúg ki, nemcsak hogy csöbörből vödörbe kerülök (erre is rájöttem később), hanem hosszú időre elodázódott volna, hogy teljes erőbedobással el tudjak indulni a saját utamon. Szóval most már hála van a szívemben. Hála, hogy ez a munkahely kimozdított onnan, ami már nem szolgált engem – és hála, hogy nem tartott a markában, hanem továbbengedett (vagy inkább erőteljesen továbblökött És ez csak egyetlen példa a sok közül, amely megtanított arra, hogy (legalábbis az első, spontán érzelmi reagálást követően) inkább kíváncsisággal tekintsek életem eseményeire, helyzeteire, hogy vajon ez hogyan fogja szolgálni a nagyobb javamat. Szóval Annamária – és mások, akiket szintén az a gondolat tart fogva, hogy “bárcsak ő is megtapasztalná ugyanazt a rosszat, mint amit nekem okozott” – az én tanácsom az ettől való megszabadulásra, a pozitív, magas rezgésszint visszanyerésére a következő. Képzeld magad egy jövőbeli helyzetbe, egy olyanba, amelyik jóval kielégítőbb számodra, mint az, amitől megfosztott az illető, akivel problémád van. Vagy ha nem tudsz ilyet elképzelni, legalább higgy benne, hogy létezik. Például hogy egy sokkal tökéletesebb partnerrel, egy sokkal boldogítóbb kapcsolatban élsz. Ami nem következett volna be, ha benne maradsz az illetővel való, kevésbé boldogító kapcsolatban. Érezd át, hogy ebből a perspektívából tulajdonképpen áldás az, ami történt, mert úgy alakította a körülményeket, hogy ez a jövőbeli jó bekövetkezhessen. Ha képes vagy hinni abban, hogy életedben minden a legjobb úton, a legjobb irányba halad, minden a javadra válik, minden, ami megtörténik, hozzájárul ahhoz, hogy a legjobb jó valósuljon meg az életedben (mert hiszen így is van, csak általában elfelejtjük) – akkor képes vagy az illetőre (és minden más téged elszomorító múltbeli eseményre) úgy gondolni, hogy “jót tettél velem, köszönöm”. “Bizonyára így volt/lesz a legjobb.” A másik hozzáállás, hogy önvizsgálatot tartasz. Mi az bennem, ami hozzám vonzotta ezt az eseményt? Áldozati tudatosságban élek? Azaz a gondolkodásomra az jellemző, hogy “énvelem mindig rossz történik”, “a körülményeim áldozata vagyok, nem én alakítom a sorsomat”? Vagy lehet, hogy én magam szoktam hasonlóan (szeretetlenül, érzéketlenül) viselkedni másokkal, netán önmagammal? Ha itt sikerrel jársz és találsz olyan pontot, ahol bizony változnod kellene – akkor itt az ideje, hogy hálával telj el a szóbanforgó eseményt illetően, ami tükörként szolgált és elvezetett ennek felismeréséhez, és ahhoz, hogy a változásodat követően többé ne vonzzál hasonló helyzeteket magadhoz. Elég hosszú lesz ez a blogbejegyzés, de nehezen állom meg, hogy ne ajánljak még egy hozzáállást, amit a következő idézet tud jól szemléltetni. (Az íróját sajnos nem sikerült kiderítenem, ha valaki tudja, kérem írja be a hozzászólások közé.) “Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Szóval légy meggyőződve, hogy az illető a tőle telhető legjobbat tette! (Mert hiszen így is van: mindig, mindnyájan a tőlünk telhető legjobbat igyekszünk tenni.) Nem telt tőle jobb, mert … (nem tudhatod, miért nem, mert nem ismered – lásd a fenti idézetet)! És innentől fogva nincs mit felróni neki. Kérlek, Annamária, és mindazok, akik hasonló cipőben jártok – írjatok egy hozzászólást, hogy ezeket a tanácsokat hogyan sikerül hasznosítanotok. |
|
7 hozzászólás: ““Élje át ugyanazt a fájdalmat!” – Tippek a megbocsátáshoz”
Szólj hozzá!
2011. szeptember 4. - 08:07
“Tippek a megbocsájtáshoz”-ban lévő idézethez, azt tovább fűzve:
Az idézet csodálatos, de vannak személyek akik szándékosan tesznek rosszat, okoznak bajt másoknak. A tőlük telhető legrosszabbat.
Rájuk is igaz, hogy nem cselekedhettek másként, mert a felügyelet nélküli elméjük, vagy a karma kényszerítő hatalma vezette őket.
Egy napon a szenvedésük jobb útra viszi őket is az önvizsgálat és a tudatosodás segítségével. A SORS NAGY TANÍTÓ.
Köszi a lehetőséget. Sikeres napokat kívánok..
Márky
2011. szeptember 4. - 10:33
Kedves Márky!
Azt írod, hogy “vannak … akik szándékosan tesznek rosszat … a tőlük telhető legrosszabbat”.
Az Erőszakmentes Kommunikáció elméletének egyik ajándéka volt számomra, ami mélyen belém ivódott, hogy minden embernek ugyanazok a testi-lelki szükségletei vannak (étel-ital, hajlék, biztonság, szeretet, megbecsülés, önmegvalósítás, stb-stb.), és ezek motiválják minden cselekedetét. Ami nem ugyanaz minden embernél, az az, ahogy el tudjuk képzelni, hogy hogyan tudnánk ezeket kielégíteni. Aki másnak “rosszat” tesz, az, sajnos, csak azon a módon tudja elképzelni, hogy az ő (tiszteletre méltó!) szükséglete kielégüljön. Például megöli a másikat a hazáért, a családja megélhetéséért, a számára annyira nélkülözött figyelem megszerzéséért, valaki szeretetének elnyeréséért, saját lelki békéjének megszerzéséért, stb. Pedig mindezeket elérhetné más úton-módon is, szelíd, erőszakmentes módon is, csak nem ismer, nem lát ilyen módokat.
Tehát mégegyszer: én úgy látom, hogy mindenki jót akar. Kivétel nélkül mindenkit a saját, tiszteletre méltó szükségleteinek kielégítése vezérel. És ez rendben van így. (Még a legnagyobb tanítók sem kivételek, őket is az önmegvalósítás, önmaguk lényének teljeskörű megélésének szükséglete vezérli.) Az a sajnálatos, ha valaki csak olyan módon tudja elképzelni ezt, hogy közben a másiknak ártson. És ráadásul sokszor az eredeti, tiszteletre méltó motivációjának sincs tudatában, ezért alternatívákat sem keres – ez a tudatossághiány, ahogy te fogalmazod, “a felügyelet nélküli elme”.
Mivel te is azt írod, hogy “nem cselekedhettek másként”, ezért nem vitatkozni akartam most veled, hanem kiegészítésképpen írtam ezt le.
Köszönöm a hozzászólásodat, mert így a blogbejegyzés erre a részére egy kicsit több figyelem jutott.
Szeretettel: Kati
2011. szeptember 5. - 10:13
Sziasztok!
Azon gondolkodom, hogy miről is írjak.Írjak arról aki én is voltam,míg nem kaptam agyiinfarktust? Akkor még bennem is dolgozott a bosszúvágy, kőnnyen itélkeztem másokon, bennem is dolgozott az egó, pedig segítőkész,másoknak prblémaját megértő, talán kedves ember voltam. Ez a betegség kellett ahoz, hogy teljesen megváltozzon az életem pozitív irányba.Már látom az összefüggéseketa sorsszerűségeket.Az,hogy életben maradtam és megúsztam apróbb kellemetlenségekkel vezetett rá hogy tanulnom kell élni.Rosszul fogalmaztam, azt kellett megtanulni, hogyan kel ÉLNI. Azóta a házasságom tőkéletes.Mindenkiben a jót keresem és szeretettel fordulok mindeki felé.Nem azt mondom hgy minden csupa jó, de rajta vagyok. Persze könnyű nekem, hiszen a taposómalomból már kikerültem.
Kívánok Nektek szép napot!
szeretettel:Icu
2011. szeptember 5. - 10:18
Bocsi nem olvastam át elküldés előtt,elnézést a helyesírási hibákért
Icu
2011. szeptember 7. - 20:58
Kedves Kati!
Nagyon mélyen éritett az írásod. Azt hiszem segít abban, hogy néhány dolog helyére kerüljön az életemben.
Az utóbbi néhány hónapban több olyan írás került “véletlenül” elém, amelyekben – a bejegyzésedben leírtakhoz hasonlóan – azt hagsúlyozták a szerzők, hogy: “életedben minden a legjobb úton, a legjobb irányba halad, minden a javadra válik, minden, ami megtörténik, hozzájárul ahhoz, hogy a legjobb jó valósuljon meg az életedben”.
Ezzel kapcsolatban sokszor felvetődik bennem az a kérdés, hogy hogyan éltheti meg ezt a “minden legjobbat” az, aki nagyon szenved valamilyen fizikai vagy lelki fájdalomtól, vagyis beteg, vagy börtönben van, vagy természeti katasztrófa áldozata éppen? Persze erre is vannak példák a világirodalomban, de azért 99%-ban az emberek nem ige n tudják felismerni a legjobb jót a szenvedéseik közepette. Hogyan tekinthetnék egy szenvedést a legjobb jónak, ha nem látok kiutat, és fizikai valamimt lelki fájdalmak között kényszerülnék élni?
Várom válaszod.
Szeretettel
Miklós
2011. szeptember 8. - 08:02
Sziasztok!
Nagyon hálás vagyok a válaszodért-hozzászólásokért, amiket írtatok! Azt hittem, csak nekem vannak ilyen gondolataim és érzéseim az engem bántóval szemben. De már látom, hogy ez nem így van. Ez is erősít engem most már abban, hogy igen is találkoznom kellett vele. Rájöttem, hol van a helyem a világban és mit kell tennem ahhoz, hogy élni tudjak végre, mert eddig csak szenvedtem. Egyébként miután megvolt az ominózus telefon beszélgetésem vele, pár nap múlva eszembe jutott, hogy valamit nem mondtam el neki, és ezt pótolni akartam, de elfelejtettem a telefon számát, amit a velem való szakítása után kitöröltem a telefonomból. Hónapokig emlékeztem rá és a beszélgetés után elfelejtettem!!!Nem is tudok utána járni, mert a tudakozókban nincsen benne…
Nos?…eddig tartott…
Sziasztok!
Szép napot mindenkinek!
2011. szeptember 17. - 19:38
Kedves Miklós!
Hosszabban szerettem volna válaszolni, ezért egy egész blogbejegyzést szántam a témának.:
http://www.bosegmindenteren.hu/2011/09/a-szenvedesek-a-javunkra-valnak/
Kérlek, ha elolvastad és átgondoltad, írd meg, segítette-e a tisztánlátásodat.
Szeretettel: Kati